A Kátéról
 Káté a határon túlra
 Tartalom
    Tízparancsolat
    Apostoli Hitvallás
    Miatyánk
    Szentségek
    Szentírás, gyónás, ...
 

KÁTÉ

Evangélikus keresztyén hitünk rövid összefoglalása

<<>>

24

és az örök életet.


Jézus azt ígérte, hogy senki sem hal meg azok közül, akik hisznek benne. Bár a testi halál mindannyiunk elkerülhetetlen sorsa, de azok, akik bíznak Istenben, már most örökkévaló életet élnek. A földi életünk során csak részlegesen ismerhetjük meg az örökkévalóságot.

Egyszer majd szemtől szembe láthatjuk Istent. Nála olyan élet vár, amelyben nem lesz szenvedés és fájdalom. Isten új eget és új földet teremt, amelyben nem lesz semmi gonoszság. Együtt az összes szenttel szolgáljuk Istent, és örvendezünk az ő örökké tartó szeretetében.

  • Jézus mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24)
  • Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11,25-26)
  • Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (Róm 6,23)
  • Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel 21,3-4)


Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
Mit jelent ez? - Felelet:
Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg, és tartott meg az igaz hitben; ahogyan a földön élő egész anyaszentegyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli, és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben. Ebben az anyaszentegyházban nekem minden bűnt bőséggel megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ád. Ez így igaz!
Luther: Kis káté



ElőzőTartalomKövetkező
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster