A Kátéról
 Káté a határon túlra
 Tartalom
    Tízparancsolat
    Apostoli Hitvallás
    Miatyánk
    Szentségek
    Szentírás, gyónás, ...
 

KÁTÉ

Evangélikus keresztyén hitünk rövid összefoglalása

<<>>

21

a szentek közösségét,


A keresztyén egyház egy, szent, egyetemes és apostoli. Az egyház egy, mert egy Ura és közös hite van. Az egyház szent, mert benne a Szentlélek működik. Az egyház egyetemes, azaz katolikus, mert arra hivatott, hogy az egész világot szolgálja Isten igéjével. Az egyház apostoli, mert a Jézus első tanítványai által közvetített evangéliumból él.

A keresztyének egysége nem a szokások és az emberi hagyományok hasonlóságából áll. Ezt az egységet a közös tudat sem tudja létrehozni. Közösségünk alapja azon a közös hiten nyugszik, amelyet a Szentlélek ébreszt bennünk az Ige és a szentségek közvetítésével. A keresztyén egyház történelme során felekezetekre és közösségekre tagozódott szét. Jézus azon könyörgése, hogy az övéi egyek legyenek, arra kötelez bennünket, hogy keressük egymással a hitben és a szeretetben való közösséget.

A keresztyén egyház emberek között végzi feladatát. Mindenkit hív, hogy tagja legyen gyülekezetének. A közös hit összeköt bennünket Krisztus egész világot átszövő egyházával, amelyet a Szentlélek gyűjt össze.

  • Jézus mondja: [Azért könyörgök], „hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21)
  • Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. (Gal 3,28)
  • Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. (Ef 4,3-6)



ElőzőTartalomKövetkező
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster